Baranyai Gazdanapok Szentlőrinc, 2010 augusztus 13-15. Az idén kicsit korábban kezdődött a Gazdanapok, és a válságra való tekintettel egy nappal rövidebb is. Hiába, nem szigetvári már az agrár-miniszter. Nem is szakmabeli, úgyhogy nem is tisztelte meg jelenlétével az eseményt. Az időjárás, az esti-éjszakai vihart leszámítva kegyes a rendezőkhöz, de nem az a látogatókhoz. Rejtői magasságokba emelkedve írhatnám: 34 fok árnyékban. Árnyék sehol. A vasút és a város közé beszorított lapon a levegő akkor sem mozdul meg, ha nincs ilyen meleg. Most meg direkt se. A képen látható nyárfasor meg este 7-8 óra előtt nem ad egy fia árnyékot sem.

A gyerekek körében a legnagyobb népszerűségnek örvendenek. Kisnyulak. Minden mennyiségben. Szerencsére a szülők nagy részének van annyi esze, hogy nem vesz. A nyúl nem egy panelállat. Kényes a gyomra és irdatlan büdös tud lenni. Főleg a hím. Sok szülő szájából hallottam ma, hogy nincs hova tenni édes fiam/lányom. Simogasd meg, mert azért jöttünk.

Beszúrtam a fekete kakast is, mert gyönyörű a tolla.

Volt azért vörös kakas is. Szerencsére nem átvitt értelemben, mert igen nagy pánik tört volna ki.

Na ilyen kakast még nem láttam. Olyan, mintha valami kokós graffitis elrendezte volna a sorsát.

Szegény coca. Ebben a melegben ennyi kölökkel. És még tőggyulladása is van szegénynek. A két szopós malac előtti csöcse teljesen be van gyulladva. Duzzadt és vörös. Gondolom felrugdossa fájdalmában a ráakaszkodó malacot.

Igazi vörös mangalica.

Szürke mangalica elmélkedik a világ folyásán.

Hegyikecske.

Nagyon kis malacok. És nem is lesznek sokkal nagyobbak.

Vizibivalyok. Ők érzik itt magukat a legjobban, mert nekik van egy jacuzzi.

A szürke marha kicsiben. A borjú fehér.

Szürke marha nagyban.

A jövő magyar kérődzője. A globális felmelegedés hatására elkezdtük honosítani a tevét. Azért burnuszt még nem árulnak.

A háttérben már látszik a cementgyár, amit jövőre fognak beüzemelni. Ha nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, könnyen lehet, hogy a lónak hangosabban ropog a foga alatt a fű.

A kép nem a Szigeten készült, bár a frizura ott is sikert aratna.

Színkavalkád!

A végére néhány traktor. Az is volt, de szerintem az állatok érdekesebbek.

A legeslegvégére pedig egy hirdetés. Érdemes lesz kilátogatni erre is, de aki nem jut el számíthat egy képes beszámolóra. Persze ne a Winkler stílusára számítsatok, csak egy amatőrére.

süti beállítások módosítása